Ugrás a tartalomra

Második ütemébe lép a Kertváros környezetvédelmi programja

naplás föld napja
A Kertváros környezeti értékeinek megőrzése 2015 óta kiemelt célja a XVI. kerület önkormányzatának. A képviselő-testület abban az évben csatlakozott Áder János köztársasági elnök Élő Bolygónk felhívásához, s akkori vállalásait újabbakkal egészítette ki a 2020. június 24-i ülésén. 
Ezek között szerepel a többi között a Méhbarát Kertváros Program beindítása, melynek részeként az utóbbi években világszerte pusztulásnak indult méhek számára kedvező növények ültetését ösztönzi majd az önkormányzat, s ehhez igény szerint vetőmagot is biztosít. Folytatódik az őszi faültetési akció, s a jövőben hársfacsemetét is lehet majd igényelni, valamint fenntartják a “Minden születendő gyermek ültessen egy fát” programot is. Érdemes megemlíteni továbbá a Kertvárosi Erdősítési Programot, amely egyfelől a magánerdősítés támogatását, másfelől a kerületi tulajdonban lévő földterületek fásítását és újabb erdők vásárlását tartalmazza.
A kerület vezetése száműzné a PET palackokat, ezért az Élő Bolygónk 2. vállalásai között az is szerepel, hogy január 1-től a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat intézményei, cégei nem vásárolnak műanyagflakonos italokat. Ugyanakkor a kerületi fejlesztéseknél – parkok, játszóterek létesítése vagy felújítása esetén – minden esetben elhelyeznek majd ivókutat, illetve kiépítik az öntözőrendszert, a Fővárosi Vízműveknél pedig szorgalmazzák, hogy a tűzcsapokon, a forgalmas utak mentén és a köztereken szintén legyenek közkutak.  
A BKK-nál  kezdeményezni fogják, hogy ne csak fedett, de árnyat is adó legyen valamennyi buszmegálló, a kerületi tömegközlekedést pedig környezetbarát járművekkel szervezzék meg.  
Ugyancsak a környezetünk védelmét szolgálja az a határozat, amely szerint a kerületiek a jövőben parkolásgátló oszlopokkal védhetik az úttest és a kerítésük közti bokrokat, fákat, virágágyásokat. A parkolásgátlók elhelyezése viszont engedélyköteles, a szükséges papírokat a közútkezelőtől lehet beszerezni.
Ifjabb Mizsei László előterjesztése nyomán a testület elhatározta, még idén kertvárosi konzultációt indít. A képviselő azt vetette fel, hogy a petárdázás, különösen pedig a szilveszteri tűzijáték sokakat zavar, megriasztja a háziállatokat és mérgező hulladékot hagy maga után, ezért a mostaninál szigorúbban kéne szabályozni. A többség úgy vélte, a felelős döntéshez elengedhetetlen a kerületiek véleményének megismerése. Erre szolgál a konzultáció, amely alkalmat ad az önkormányzatnak, hogy más ügyekről is kikérje az emberek véleményét.

Nagy Áron - XVI. Kerületi Újság
Hír kategória
Közzétéve
2020. 07. 03. - 09:34
Utoljára szerkesztve
2020. 07. 03. - 11:05