Híreink

Óvodás lesz a gyermekünk

Idén május 6-a és 10-e között lehet jelentkezni az óvodákba, ahova a gyermek 3. életévének betöltése után vehető fel. Az óvodába bekerülhet az a kicsi is, aki a 3. életévét a felvételétől számított fél éven belül fogja csak betölteni, feltéve, hogy minden, a kerületben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező 3 éves és annál idősebb gyereket felvettek már.
Abban az évben, amelyben a kicsi betölti az 5. életévét, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles részt venni az óvodai foglalkozásokon,  amelynek teljesítéséért a szülő felelős.

Pályázati felhívás

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottsága a 2013/2014. tanévre pályázatot hirdet, a pályázati kiírás időpontjában 4-11. évfolyamra járó általános vagy középiskolai tehetséges tanulók támogatására.

Ebösszeírás a kerületben

Tisztelt ebtartók és ebtulajdonosok!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény elrendeli, hogy a települési önkormányzat ebrendészeti feladatainak ellátása érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást végezzen. Ezért felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a XVI. kerületben tartott ebekkel kapcsolatban május 15-e és június 17-e között ebösszeírás lesz. Az ehhez szükséges adatlap átvehető a Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Ügyfélszolgálati Irodáján, az alább felsorolt állatorvosi rendelőkben, illetve letölthető a hivatal honlapjáról.

Hirdetmény

Tisztelt Kertvárosi Építtetők, Tisztelt Tervezők!

Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatalának Építésügyi, valamint Főépítészi Irodája nyílt napot szervez a 2013. január 1-től működő „Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat támogató elektronikus dokumentációs rendszer” (a továbbiakban: ÉTDR) bemutatására valamint az ÉTDR használatának gyakorlati lépéseinek megismerésére a felhasználók számára.

A nyílt nap helyszíne: Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatala, 1163 Budapest, Havashalom u. 43.

A nyílt nap időpontja: 2013. május 14. (kedd) 13 óra 30 perc

Rendőrségi felhívás

Hatóságunk 01060-633/2013 számú ügyben nyomozást folytat a Btk. 316.§ (l) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés b/1. pontja szerint minősülő - figyelemmel a (2) bekezdés II. fordulat d. pontjára - dolog elleni erőszakkal kisebb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2013. április 10. napján a Budapest XVI. kerületi Erzsébetligeti Uszoda 77-es számú öltözőszekrényét felfeszítette és onnan eltulajdonította a sértett táskáját benne személyes okmányaival és 4.500.- Ft készpénzzel. A lopással okozott kár: 70.000.- Ft.
A bűncselekményt az uszoda öltözői kamerája rögzítette.
Aki a felvételen szereplő személyt felismeri, vagy róla érdemi információval rendelkezik, értesítse a Budapesti XVI. kerületi Rendőrkapitányságot a 407-07-67-es melléken, vagy az ügy előadóját Magyar István r. főhadnagyot a 407-84-55/56-182 melléken.

Budapest, 2013.04.29.

Keller Éva r. őrnagy
mb. Bűnügyi Osztályvezető

Budapest XVI. kerület 2012. évi környezetállapot jelentése

Budapest XVI. kerületének állapotvizsgálata alapján elmondható, hogy az elmúlt évben a környezeti elemekben továbbra sem történt olyan mértékű változás, amely jelentős beavatkozást igényelt volna.
Annak érdekében, hogy a kerület lakhatóbbá váljék, 2012-ben is történtek lépések: a Lándzsa lakótelep közterület rekonstrukciójának megterveztetésén kívül kikapcsolódást és sportolást szolgáló létesítmények kivitelezése zajlott le (ld. Erzsébet-ligeti strand, MLTC és Ikarus sportcentrum műfüves pályái, senior sportpálya ), illetve játszóterek épültek (ld. Erzsébet-liget, Ikarus sportcentrum).
Az elmúlt évekhez hasonlóan további javulás volt tapasztalható az ipari légszennyezés tekintetében. A kerületben működő vállalkozások szennyezőanyag kibocsátásának mennyisége jelentős mértékben csökkent.
Tárgyévben tovább fejlődött az infrastruktúra hálózat is; utak- járdák épültek és a csapadékcsatorna hálózat is bővült.
Összességében megállapítható, hogy a XVI. kerület továbbra is őrzi azon környezeti értékeit, amelyek vonzóak az itt élők számára.
A teljes dokumentum ezen a linken érhető el.

Felhívás

A Szeretet és Hűség napján 2013. május 17. péntek 17.00 a Corvin Művelődési Ház és a XVI. Kerületi Önkormányzat hagyományosan azokat a házaspárokat köszönti, akik ez évben ünneplik 25.,30.,35.,40.,45.,50. és 50. év feletti házassági évfordulójukat.

Jelentkezési határidő: 2013. május 10.

Regisztrálni április 2-tól a jelentkezési lap kitöltésével és a házassági anyakönyvi kivonattal lehet az Erzsébetligeti Színház információs pultjánál. A jelentkezéskor kérjük, hozzanak magukkal egy esküvői fotót!

A jelentkezési lap innen letölthető: LETÖLTÉS>>

Részletes információ: Szabó Patrícia, 401-30-60

Hirdetmény

Az analóg földfelszíni sugárzás leállítására két ütemben, 2013. július 31-én és 2013. október 31-én kerül sor, és elsődlegesen azt a mintegy 416.000 háztartást érinti, akik kizárólag analóg földfelszíni módon televízióznak. Annak érdekében, hogy az analóg műsorszórás megszűnésének nyomán senki ne maradjon televízió nélkül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az alábbi hírdetményt adta ki.

Zöldhulladék elszállítás

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. idén tavasszal ismét megkezdi Budapest zöldövezetes kerületeiben a zöldhulladék begyűjtését.
Szolgáltatásunkról mellékelt kiadványunkban tájékoztatjuk Önöket, amelyben feltüntetjük a körzethatárokat és az elszállítás napját is.
A zöldhulladék begyűjtésének időtartama 2013. március 25-től 2013. december 6-ig tart.
Az elszállítás hetente egyszer, a hírlevél oldalán feltüntetett, a szolgáltatási körzetre vonatkozó napon történik.

Közlemény erdő- és szabadtéri tüzek megelőzése érdekében

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a szabadban kirándulók, szabadidejüket a természetben eltöltők, továbbá a mezőgazdasági területen dolgozók figyelmét, hogy tevékenységük során igyekezzenek megelőzni a tűz keletkezését, és tartsák be a tűzgyújtási tilalom idejére vonatkozó előírásokat, valamint a mezőgazdasági munkálatokkal kapcsolatos szabályozásokat. A vizsgálatok bebizonyították, hogy az erdő- és bozóttüzek 99 százalékát az emberi figyelmetlenség vagy a szándékos gyújtogatás okozza.

Egy helyen minden, ami iskola

A 2013. január 1-jétől átalakított köznevelési rendszerben az iskolák szakmai feladatait tankerületekbe szervezve, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ irányítja. A XVI. kerületi tankerület vezetője Kovács Katalin lett, aki korábban a Polgármesteri Hivatal művelődési ügyosztályának vezetője volt.

Az épületek viszont továbbra is az Önkormányzat tulajdonában maradnak, ezért a vezetés bízik abban, hogy az álalakításból a gyerekek és a szülők nem fognak érzékelni semmit.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatója a téli időjárás veszélyeiről

A téli időjárási viszonyok között az egyik legnagyobb kihívást a fővárosi közúti és közösségi közlekedés zavartalanságának biztosítása jelenti. A közlekedési balesetek megelőzése, felszámolása, a forgalom folyamatosságának biztosítása az erre rendelt szervezetek szoros együttműködését igényli. Igazgatóságunk Műveletirányító Ügyelete állandó kapcsolatot tart a BKK Zrt., a BKV Zrt., a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. diszpécser szolgálatával, továbbá az Országos Meteorológiai Szolgálattal és a Budapest környéki közutak kezelőivel.

Megújult Ómátyásföld kapuja

Az eredeti terveknek megfelelően ősz végére megújult Ómátyásföld kapuja, az Imre utca, mely alkalomból ünnepélyes átadásra 2012. december 7-én került sor. Az eseményen köszöntőt mondott Kovács Péter polgármester, valamint fellépett a Mátyásföldi Fúvószenekar. A munkálatok szeptember elején kezdődtek, és a napokban fejeződtek be. Összesen 627 m2 nagykockakő burkolat, 520 m2 ÖCO-green burkolatú parkoló, 1017 m2 térkő járda, 168 m2 térkő csomópont és 280 m2 kiskockakő burkolat épült.

A nyugalom szigete: a Kertváros

Új bölcsőde, modern piac, két új uszoda, családias strand, új spotcsarnok, multifunkcionális park, három műfüves pálya. Nyugalom, fejlődés és biztonság. Ez a XVI. kerület. Kertvárosi hagyomány, hogy lakóhelyünk vezetője időről időre beszámol az elmúlt időszakban elvégzett feladatokról. Kovács Pétert polgármesterként 2010- ben újraválasztották. Most második ciklusának félidejéhez érkeztünk, ezért megkértük, hogy értékelje az elmúlt két évet és avassa be a kerületi polgárokat jövőre vonatkozó terveibe.

A cikk szerzője: 
Szigethy Margit

Forradalmárok emlékezete

Az 1956-os forradalom 56. évfordulóján Kovács Péter polgármester, a Déli Harangszó Baráti Kör tagjai és néhány kerületi megemlékező ellátogattak a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájába, hogy fejet hajtsanak Tóth Ilona, kerületünk díszpolgárának emléke előtt.